Szabályzat






A kihíváson csak olyan személy vehet részt, akivel korábban semmilyen probléma nem adódott más írói versenyen, díjkiosztón vagy egyéb, a HP univerzummal foglalkozó játékon.
A kihíváson csak olyan történettel indulhatsz, amiben szerepelnek az általunk megadott kulcsok, továbbá még sehol máshol nem publikáltad.
Fenntartjuk a jogot, hogy bárki jelentkezését visszautasítsuk, aki az előbb említett kritériumnak nem felel meg!


Mielőtt elolvasod a szabályzatot, kérjük, hogy jól gondold át, hogy a kihívásunk belefér-e az idődbe. Ha esetleg már jelentkeztél egy másik párhuzamosan futó játékra, akkor nem biztos, hogy sikerül időben leadnod a történeted. Sem magunknak, sem pedig a másik kihívás szervezőinek nem szeretnénk kellemetlenséget okozni azzal, hogy időhiány miatt feladja valaki a játékot.


Részvétel


Korhatár
Ha még nem töltötted be a 18. életévedet, akkor a korhatáros részeket csak az aktuális korodnak megfelelően írhatod meg.
Tisztában vagyunk vele, hogy sok mai 14-16 éves személy már eléggé felvilágosult szexuális téren, de erről megbizonyosodni nem a mi tisztünk, így ha 16 éves vagy, a történeted korhatára maximum 16-os lehet.

E-mail cím
Minden résztvevőnek rendelkeznie kell egy érvényes, gyakran látogatott e-mail címmel. Lehetőleg gmail, yahoomail stb. A freemail és a citromail gyakran nem küldi el a fájlokat!
Ha max. 7 napon belül nem kapunk reakciót a játékosnak elküldött levélre, úgy az illetőt automatikusan kizárjuk a versenyből.

Publikált mű
A játékosoknak rendelkezniük kell legalább egy olyan művel, amit már publikált valamelyik internetes oldalon /novella, regény, vers/. A műnek nem kell feltétlenül Harry Potter fanfictionnak lennie.
Ez a szabály a színvonal fenntartása végett született, amivel azt próbáljuk biztosítani, hogy legalább minimális írói tapasztalattal rendelkezők vegyenek részt a versenyen. De senki kedvét nem szeretnénk elvenni! Így tehát ezzel kapcsolatban bárkinek felmerül kérdése vagy problémája (pl: még egy publikált írása sincs), akkor a perseluspiton.kihivas@gmail.com címre írjon egy e-mailt!

Béta
Szeretnénk, ha a kihíváson résztvevő írók munkáiban nem hemzsegnének helyesírási hibák, magyartalanságok, és logikai kuszaságoktól mentes lenne. Ha nem vagy biztos a helyesírásodban, akkor keress valakit, aki segít neked átnézni a történeted. A szervezőknek nem áll módjában leellenőrizni a történetek nyelvtani helyességét, azért minden írónak saját magának kell felelősséget vállalnia. A rossznak ítélt helyesírás miatti pontveszteséget az olvasók a szubjektív véleményben tüntethetik majd fel.
A választott bétád, értelemszerűen nem vehet részt a játékban.

Sablon
A jelentkezéshez szükséges sablont (A kitöltése kötelező) a MENETRENDBEN találjátok. Kérjük, hogy a szabályzatot, gondosan és figyelmesen olvasd el!




Írással kapcsolatos részletek


A kulcsok nyilvánosságra hozatala után minden résztvevőnek választania kell a kulcsokból kategóriánként egyet! 5 kategória szerint csoportosítottuk a kulcsokat. Minden csoportban 8-10 db kulcs található, ezekből kell kiválasztani egyet. Tehát a játék kezdetére minden írónak lesz 5 db kulcsa, illetve a hatodik titkos kulcsot mi fogjuk kiosztani nektek. 
Titkos kulcs: Mindenkinek választania kell egy számot 1-12-ig, és a hozzá tartozó kulcsot el fogjuk küldeni nektek az e-mail címetekre, miután beérkezett hozzánk a játékra való jelentkezésetek.
Segítségként minden kulcshoz mellékelünk  leírást, hogy mindenki tudja kiről-miről kell írnia.ÚTMUTATÓ

A történetek megalkotásához szükséges fontos tudnivalók: 

*Book Antiqua betűtípus
*14-es betűméret
*Sorkizárt

A szöveg egyenletes elosztása jobb és bal margó között, szükség szerint többlettérköz hozzáadásával. A parancsikonja Crtl+J de egyébként benne van a Word címsorában is.
*Gondolatjel
A párbeszédeket gondolatjellel ne pedig kötőjellel - kezdjétek!
A sorkezdő gondolatjel esetében csak mögé kell a szóköz. De, ha többször is felhasználod a párbeszéded során, akkor elé és mögé is kell szóköz.
Pl: – Jó estét kívánok, Minerva! – köszöntötte Dumbledore professzor a boszorkányt.
De a kötőjelnél soha nincs szóköz! 
Pl: össze-vissza, kipp-kopp,  stb...
(Reméljük, hogy mindenki látja a kettő közötti különbséget. De ha nem, akkor eláruljuk a gondolatjel hosszabb, mint a kötőjel.)
Microsoft Office Word használata esetén, a billentyűzeten a Ctrl billentyű lenyomva tartásával, és a numerikus billentyűzet (jobb szélső számos billentyűk) mínusz jelének lenyomásával érhető el egyszerűen a gondolatjel kiírása. Más szövegszerkesztő programokról nincs információnk ilyen téren.
*Jelölés
Az idegen kifejezéseket, saját magatok által kitalált varázsigét, idézeteket valaki mástól, általatok kitalált nevet vagy egyéb mitológiai nevet stb. jelezzétek, és a történet végén egy rövidke magyarázattal írjátok le!
Pl: *Marigold – Angol női illetve virág név. Jelentése: makacsság, engedetlenség, lázadás.
*Befejezés
A történet lezárásánál írjátok ki, hogy VÉGE. 
*HTML kód
Erre nem lesz szükség, mert a blogon a sima szövegszerkesztés is elég! Szóval csak formázzátok meg a szöveget a word-ben.

Az alkotásra szánt idő ... hét lesz. Aki túllépi a megadott időkorlátot, annak sajnos pontlevonás lesz a büntetése. Ha az író többet késik a leadással, mint négy nap, akkor automatikusan kizárjuk a játékból.

1 nap - 2 pont
2 nap - 4 pont
3 nap - 6 pont
4 nap - 8 pont

 A történetek érkezési sorrendben lesznek felrakva, tehát ha te harmadikként küldted be a munkádat, akkor harmadikként lesz publikálva.
 Az elkészült pályamű nem lehet kevesebb, mint 3000 szó, de maximálisan felhasznált szószámot rátok bízzuk. Ha nem a minimum szószámot tűzöd ki célodul, hanem hosszabb történettel készülnél, akkor ügyelj a tördelésre.
A saját munkád pontossága érdekében keress magadnak bétát, ha nem vagy biztos a helyesírásodban. A stilisztikai hibák kiszűrése is fontos, mert akár pontot is veszíthetsz, ha a történetedben sok a logikai hiba stb. Tehát szeretnénk megkérni a leendő játékosokat, hogy a gördülékeny munka érdekében, nézessék át a pályaműveiket egy hozzáértő illetővel.
Mi nem vállalunk felelősséget a helyesírási hibákért!
Ha valaki nem biztos néhány helyesírási fogalommal kapcsolatban, akkor nagy segítséget jelenthet pl: a Továbbvilág helyesírási tanácsadója vagy a Merengő  útmutatója, illetve a Karcolat.hu blog központozási szabályai. Ez utóbbi (központozás pl: vesszők, és párbeszédek), nagyon hasznos lehet. Az a tapasztalatuk, hogy sok olvasó ezt nézi meg a legjobban, amikor a helyesírást vizsgálja.

A pályaműveket érkezési sorrendben fogjuk publikálni. Minden pályaművet név nélkül fogunk feltölteni, és a leleplezésig – ami a pontozás lezárása után lesz – semmilyen fórumon nem tehetitek közzé az írásotokat, és nem árulhatjátok el melyik történet a tiétek!
Azt a játékost ki fogjuk zárni a versenyből, aki nem tesz eleget ennek a titoktartási követelménynek!
 Az elkészült történeteket a perseluspiton.kihivas@gmail.com címre várjuk! A kihívásra készített munkádhoz, ki kell töltened, hogy a történet sablont, amit majd mi fogunk elküldeni mindenkinek e-mailben.
Létrehoztunk egy facebook-os csoportot is, ahol tarthatjátok a kapcsolatot egymással. Ide csak az írók és a szervezők tudnak majd belépni, így nem kell attól tartanotok, hogy bármilyen információ kiszivároghatna. Egyéni verseny van, tehát, ha ötletelni szeretnétek egymással, vagy tanácsot kérni, ezt rátok bízzuk. De mi senkit nem kötelezünk arra, hogy bármit is eláruljon a játékostársainak a választott párosításáról, kulcsairól stb...  A kihívással kapcsolatos hírekről, vagy felmerülő problémákról az fb csoportban fogtok elsőként értesülni: Facebook Csoport


Felnőtt tartalom

A történetek nem tartalmazhatnak pedofíliával, vérfertőzéssel, orgiákkal foglalkozó utalásokat, részleteket! Ezt nagyon szigorúan kikötjük, az ilyen típusú leíró részek akkor sem szerepelhetnek a kihívásra beküldött művedben, ha kiteszed a figyelmeztetést!
A nem részletesen kifejtett nemi erőszak, gyilkosság, kínzás, öngyilkossági kísérlet csak akkor szerepelhet a történetben, ha a cselekmény, illetve a karakter jellemábrázolásának szempontjából feltétlenül szükséges!  
Tisztában vagyunk vele, hogy milyen világban élünk, és tetszik vagy sem, de az emberrel sajnos nem csak jó dolgok történnek, ezért ha nehéz szívvel is, de megengedjük, hogy valaki az előbb említett 4 dolog közül felhasználjon valamit az írásában, de csak ha valóban indokolt!
Ha még nem töltötted be a 18. életévedet, akkor a történetedben nem szerepelhet a korhatárodat meghaladó, részletekbe bocsátkozó erotikus tartalom. De, ha kérhetjük, akkor inkább mindenki törekedjen arra, hogy ne az erotika körül forogjon a történeted.
Az oldalon nincsen szűrés, ezért bárki elolvashatja a munkáitokat, olyan személy is, aki nem töltötte még be a 18. életévét. Ezért mindenkit arra kérünk, hogy ezt vegye figyelembe, a története megírásakor.
PWP /cselekmény nélküli erotikus történet/ írásokat nem tudunk elfogadni.
Ha valaki mégis ilyesmit küldene be, automatikusan kizárja magát a játékból! 
Slash A főszereplő (Perselus Piton) nem létesíthet homoszexuális kapcsolatot  a  történetben szereplő kulcs karakterrel! (Az a személy, akit a kihíváson kiválasztasz)
A mellékszereplőre nem vonatkozik ez a kikötés. Az, hogy az általad választott mellékszereplő, mondjuk Harry, Draco vagy Remus a saját neméhez vonzódik, az íróra van bízva, de nem lehet romantikus értelemben vett kapcsolata a kihívás főszereplőjével!


Szavazás


A szavazónak rendelkeznie kell egy minimum 1 hónapos regisztrált tagsággal valamelyik fanfiction oldalon! (Nem kell, hogy ez HP-s oldal legyen.) Azzal a névvel szavazhat, amivel a regisztrált oldalon szerepel. 
Természetesen a neve mellé fel is kell tüntetnie az oldal nevét.
Lásd: Etti (Merengő), Ninell (Imagine)
Amennyiben a szavazó által megadott néven nincs regisztráció a kérdéses oldalakon, a szavazat érvénytelennek bizonyul, és törölni fogjuk! 
 Az olvasóknak már az első történet feltöltése után lesz lehetősége arra, hogy értékelje az írást 5 szempont alapján / kulcsok használata, stílus, karakterek, cselekmény, szubjektív vélemény/ egy 1-5ig terjedő skálán. Félpontokat is adhattok!  Pl: 2,5  
1-nél kevesebb pont nem adható, nincsen 0,5 pont!
A szubjektív vélemény az egyetlen kategória, ahol 10 pontot lehet adni.
Az olvasóknak legalább ... történetet el kell olvasniuk, és pontozniuk a szavazatuk érvényességéhez. (A szavazatokat átlagolni fogjuk)
A szavazatokat a hozzászólásokban adhatjátok majd le. Mindenkit megkérünk rá, hogy udvariasan fejtse ki a véleményét az éppen olvasott történetről.
Az utolsó történet felkerülése után még további 14 napotok lesz, hogy leadjátok a szavazataitokat.
A pontozással kapcsolatos egyéb tudnivalókat a Szavazás menüpontban találjátok.
Ha valakinek valamilyen panasza van, vagy gondja támadt, akkor azt a perseluspiton.kihivas@gmail.com címre küldje el!



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése